Savaria Múzeum

Az ország egyik legnagyobb és leghosszabb múltra visszatekintő vidéki múzeumát 1908-ban hozták létre.

Álandó kiállítások: "Tájak, korok települések" - A kiállítás a Nyugat-Dunántúl föld- és élettörténetét mutatja be a séi őskori falu, a bronzkori Velemi Szent Vidi város és a római Savaria településeit kiemelve.

Smidt Múzeum

A ház a középkori vár délkeleti bástyájára épült. Ezekre támaszkodnak a pince, illetve az alagsor boltívei. A múzeum alapítója Dr. Smidt Lajos kórházigazgató főorvos volt, aki magángyűjteményét Szombathelynek és a megyének ajándékozta 1968-ban.

Vasi Múzeumfalu

A megye elmúlt két évszázadának paraszti életformáját, a népi építészeti kultúrát mutatja be.

Püspöki palota - Sala Terrena - Székesegyház

A Romkert szomszédságában, a Püspöki Palota földszinti dísztermében berendezett római kori kiállítást tekinthetik meg látogatói. Itt láthatók Szily János püspök által gyűjtött, római korból származó feliratos kövek, melyeket valaha Mátyás király is megcsodált.

Iseum

Szombathely legismertebb, méltán világhírű ókori emléke az Iseum. A hatalmas szentélyegyüttes a világon ma ismert, részben vagy egészen feltárt római kori Isis-templomok közül a harmadik legnagyobb - méreteit tekintve csak az alexandriaiés a Róma városi főtemplomok voltak nagyobbak nála.

Járdányi-Paulovics István Romkert

A Székesegyház szomszédságában fekvő, Savaria maradványainak legnagyobb egybefüggő részletét tárja a látogatók elé. Első kutatójáról Járdányi-Paulovics Istvánról nevezték el.
Az ásatások során I-IV. századi és középkori épületmaradványok kerültek a felszínre: császári palota, vámház, közfürdő, Mercurius-szentély, műhelyek, fazekaskemencék, római útmaradványok, mozaikfelületek és a vár.

RTHome Vendégház