Savaria Karnevál

Savaria Történelmi Karnevál

Szombathely városában, augusztus hónapban tógába és tunikába öltözött férfiakkal, nőkkel, gyermekekkel találkozhat, sőt néhány napig az is természetes az egykori Savariában, hogy a cukrászdákban, sörözőkben, üzletekben, "római" pincérek, ügyintézők szolgálják ki a betérőt. Augusztus utolsó napjai ugyanis a Savaria Történelmi Karneválé a vasi megyeszékhelyen.


A rendezvény története  a '60-as évekre nyúlik vissza: a nagy népünnepélynek számító Savaria Karnevált  először 1961-ben tartották meg, s éveken át brigádok, iskolák, közösségek öltöztek be a különböző történelmi korok ruháiba, s mutattak be egy felvonulás közepette életképeket.


A millennium évében, 30 év múltán, úgy döntöttek a város vezetői és néhány lelkes szakember, hogy újra megrendezik a Savaria Történelmi Karnevált, amelynek tematikája most már évről évre változik, és mindig egy-egy jeles szombathelyi személyiséghez, eseményhez vagy valamilyen fontos helyi momentumhoz kapcsolódik. Ez elsősorban a népszerű Karneválszínház darabjaiban jelenik meg.



RTHome Vendégház