Kastélyok mentén

Könnyen teljesíthető túra, az út nagy része aszfaltozott, de terepes szakaszok is tarkítják. Szombathely Fő teréről indulva a Szent Márton út, majd Zanati út kerékpárútjain haladva a Vasúti felüljárót elhagyva forduljunk jobbra a Vépi útra. A város határában körforgalomban keresztezzük a 86. és 87. sz. főutak elkerülő útját. Vép előtt érdemes megtekinteni a működő szélerőművet. Vépet elhagyva a táblával jelzett kereszteződésnél jobbra fordulunk, és egy emelkedő felhajtva Tanakajd felé indulunk. A néhai vasút nyomvonala Tanakajd határában jól látható helyen keresztezi a vépi utat. Innen Vasszécsenyig, ill. vissza Szombathelyig a régi vasút nyomvonalát követve kerekezhetünk már-már terepkerékpárosként elkerülve a 87-es főút forgalmát.

A túra során látható kastélyok: Vépen az Erdődy-várkastély, Táplánszentkereszten a Széchenyi-kastély, Vasszécsényen az Ó-Ebergényi, valamint az Új-Ebergényi kastélyszállók, Szentkirályon pedig a Bogát-kastély. Ausztriában érdemes máglátogatni a Városszalónak - Stadtschlaining, Léka - Lockenhaus, Riegersburg várát.

RTHome Vendégház Szombathely