Szombathely, Vas megye székhelye, a Nyugat-Dunántúl egyik meghatározó települése - RT Home Vendégház Szombathely, Szállás, Apartman,

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Szombathely, Vas megye székhelye, a Nyugat-Dunántúl egyik meghatározó települése

Szombathely, Vas megye székhelye, a Nyugat-Dunántúl egyik meghatározó települése.

Alapítása Kr. u. 50-re, Claudius császár uralkodásának idejére tehető. Történetére nagy hatást gyakorolt a Borostyánkő út és a pezsgő római kultúra.
1009-ben István király a győri püspökségnek adományozta a várost.
Az 1587. évi pozsonyi országgyűlés a Vasvári Káptalant Szombathelyre helyezte, amely ezután fokozatosan lett a megye székhelye.
A város 1777-ben Mária Terézia rendeletével önálló egyházmegyei székhellyé vált.
Szily János püspöknek köszönhetően épült fel a híres Mindszenty tér és Szily János utca összefüggő barokk épületegyüttese, amely a város egyik kiemelkedő látnivalója.

Az egykori Savaria ma számos nemzetközi hírű rendezvény színhelye, kereskedelmi, oktatási és gazdasági centrum.

A Szombathelyen sétáló vendég joggal érezheti, hogy két évezred mai örököse, hiszen barangolása során személyesen átélheti a római kor és a modern, pezsgő élet összefonódását. A város utcáin sétálva a több évezredes hangulatot árasztó világból észrevétlenül átléphetünk a mába.

A város parkjai, a Szent Márton Látogatóközpont, a Történelmi Témapark, a Csónakázótó, a Tófürdő, a Kalandváros, a Vasi Múzeumfalu, a Kámoni Arborétum, a kiállítóhelyek, múzeumok és a felújított Fő tér változatos, ugyanakkor harmonikus városképet alkot. A város építészeti emlékei mellett kiemelendők nagyrendezvényei is, melyek az egész év folyamán tartalmas, igényes elfoglaltságot nyújtanak.
RTHome Vendégház
H-9700 Szombathely,
Batsányi János utca 2/a.
Tel.: +36 30 9376 681
Tel.: +36 30 9376 681
Szép Kártya elfogadóhely!
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz